Az európai uniós országok az utóbbi tíz évben mintegy egymilliárd békát fogyasztottak el, ezzel a Pro Wildlife természetvédelmi szervezet szerint tetemesen hozzájárultak a kétéltűek világszerte jelentkező pusztulásához.
Az unió 2000 és 2009 között több mint 46 000 tonna békaterméket importált, túlnyomó többségében fogyasztásra szánt combot - közölte a Focus című német lap a Pro Wildlife és további két amerikai civil szervezet közös tanulmányára hivatkozva. A Pro Wildlife biológusa, Sandra Altherr szerint a termékek túlnyomó része Indonéziából, főleg vadon befogott állatokból származik.
Bár nehéz felbecsülni a pontos értéket, a természetvédők abból indulnak ki, hogy az állatok legfeljebb 15 százaléka kerül ki tenyészetekből: a békacomb fogyasztása miatt, élőhelyek megsemmisülnek meg, illetve jelentős mértékben hatással van a kétéltűek világszerte jellemző fogyatkozására.
A tanulmány szerint az uniós országok - elsősorban Franciaország, Belgium és Hollandia – jár élen a békacomb fogyasztásában.
A békák befogásával ördögi kör alakul ki: kevesebb kétéltű kevesebb kártevő rovart fogyaszt el, több rovarirtó és növényvédő szert kell alkalmazni, az pedig szennyezi a vizeket, ami aztán káros hatással van a már amúgy is megfogyatkozott békákra.
A Zöld Infó szerkesztőségébe lelkes segítőket keresünk. Ha úgy érzed, hogy szívesen
osztanád meg gondolataid az emberekkel,
ismertetnéd meg a napi eseményekkel, vennél részt interjúk, videók forgatásában,
kölcsönöznéd hangodat kisfilmekhez,
készítenél saját rádióműsorokat,
szívesen rajzolnál karikatúrákat,
akkor írj a
Szükség van-e Ön szerint egy ilyen jellegű információs hírportálra?
Nincs. Már nagyon sok van belőlük.
Igen, ha újdonságot tud hozni.
Szükség volna egy pozitív hangvételű portálra ebben a világban.
Nem tudom.
Szavazok
Ajánlott
Aranyhajó - A világ legdrágább jachtja
A nagyzási hóbort és az (olaj)milliárdosok költekezési kedve úgy tűnik, nem ismer határokat, ha pedig a kettő találkozik, akkor létre jöhet olyan fantasztikus alkotmány, mint a világ legdrágább hajója, amely nem másból, mint aranyból készült.