A régészek és történészek Izrael északi részén egy hatalmas tömegsírt fedeztek fel, amelybe a Szaladin katonái által lemészárolt kereszteseket temették el. A kutatók szerint a sír a templomosok bukásának kezdeteit szimbolizálja.
A Jákob gázlója mellett 1179 nyarának végén vívott ütközet, egyben az egyik legnagyobb ostrom is volt a keresztes háborúk történetében, kegyetlen vérengzésbe torkollt: közel 800 templomost mészároltak le, és további százakat ejtettek foglyul. Ez a győzelem kiemelt fontossággal bírt, hiszen Szaladin részben ennek köszönhette, hogy nyolc évvel később visszafoglalhatta Jeruzsálemet.
Az ütközet helyszínén 10 éve ásó Ronnie Ellenblum régész szerint „a templomos lovagrend valós bukásának kezdeteit” ásták ki. Elmondása szerint ez a győzelem a muszlimok számára azért is volt kiemelten fontos, mert Szaladin katonái korábban nem tudták legyőzni a lovagrendeket, ám Jákob gázlójánál megfordult a szerencse. Nem csak egy egész erődöt sikerült elfoglalni, de a védőket is lemészárolták, és teljesen kifosztották az épületet, megtörve a nyugatiak legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt.
A Héber Egyetem kutatói az Israeli Régészeti Hatóság szakembereivel együttműködve előbb középkori érmeket, fegyvereket, állati csontokat fedeztek fel, majd hamarosan előkerültek az egykor a Jordán partját védő vár védőinek kiváló állapotban megőrződött csontjai is.
A Zöld Infó szerkesztőségébe lelkes segítőket keresünk. Ha úgy érzed, hogy szívesen
osztanád meg gondolataid az emberekkel,
ismertetnéd meg a napi eseményekkel, vennél részt interjúk, videók forgatásában,
kölcsönöznéd hangodat kisfilmekhez,
készítenél saját rádióműsorokat,
szívesen rajzolnál karikatúrákat,
akkor írj a
Szükség van-e Ön szerint egy ilyen jellegű információs hírportálra?
Nincs. Már nagyon sok van belőlük.
Igen, ha újdonságot tud hozni.
Szükség volna egy pozitív hangvételű portálra ebben a világban.
Nem tudom.
Szavazok
Ajánlott
Aranyhajó - A világ legdrágább jachtja
A nagyzási hóbort és az (olaj)milliárdosok költekezési kedve úgy tűnik, nem ismer határokat, ha pedig a kettő találkozik, akkor létre jöhet olyan fantasztikus alkotmány, mint a világ legdrágább hajója, amely nem másból, mint aranyból készült.