Egy 1929-ben megjelent terv szerint a Földközi-tenger partokhoz közeli részét kiszárították volna, a vizet pedig a Szaharába kívánták vezetni, így teremtettek volna egy új kontinenst, Atlantropa néven.
Hermann Sörgel (1885-1952) építész legmerészebb terve a Gibraltár köré tervezett duzzasztógát volt. Ez a szerkezet áramot termelt és kétszáz méterrel csökkentette volna a tengervíz szintjét, ezáltal a Földközi-tenger térségében hatalmas területek váltak volna művelhetővé és gyarmatosíthatóvá a következő generációk számára. A víz „természetesen” a Szaharába került volna, Sörgel ugyanis a sivatag helyén egy hatalmas, termesztésre alkalmas területet képzelt el.
A Mediterráneum süllyesztése – a Szahara öntözése (Panropa Projekt) címet viselő, négyoldalas pamfletben közölt tervet 1929-ben Lipcsében nyomtatták ki. Sörgel nem az egész térséget tervezte kiüríteni, csupán annyit szeretett volna lecsippenteni a Mediterráneumból, hogy azt könnyen átnevezhesse. Sörgel úgy gondolta, hogy így 660 ezer négyzetkilométernyi föld, Németország és Franciaország együttes területe adhatná egy teljesen új kontinens alapjait.
A Mediterráneum és Észak-Afrikai partjai mentén a kiszáradt tengerfenék nyomán megnövekedett Atlantropa a három részre osztott gazdasági szféra egyik pillére lett volna az Egyesült Államok és Ázsia mellett. Szicília és Olaszország területe megnagyobbodna, de Sörgel a görög szigeteket is egyben, hatalmas összefüggő területként képzelte el. Sörgel mindent alárendelt grandiózus tervének, part menti több száz város sem zavarta.
A Zöld Infó szerkesztőségébe lelkes segítőket keresünk. Ha úgy érzed, hogy szívesen
osztanád meg gondolataid az emberekkel,
ismertetnéd meg a napi eseményekkel, vennél részt interjúk, videók forgatásában,
kölcsönöznéd hangodat kisfilmekhez,
készítenél saját rádióműsorokat,
szívesen rajzolnál karikatúrákat,
akkor írj a
Szükség van-e Ön szerint egy ilyen jellegű információs hírportálra?
Nincs. Már nagyon sok van belőlük.
Igen, ha újdonságot tud hozni.
Szükség volna egy pozitív hangvételű portálra ebben a világban.
Nem tudom.
Szavazok
Ajánlott
Aranyhajó - A világ legdrágább jachtja
A nagyzási hóbort és az (olaj)milliárdosok költekezési kedve úgy tűnik, nem ismer határokat, ha pedig a kettő találkozik, akkor létre jöhet olyan fantasztikus alkotmány, mint a világ legdrágább hajója, amely nem másból, mint aranyból készült.